EU-ban lenni jó...

Már egy ideje foglalkoztat ez a téma, ami kikívánkozik belőlem és nagyon úgy tűnik, hogy most el is jött az ideje, hogy lepötyögjem. Eleinte vívódtam, sokat beszélgettem magammal, hogy ha ezekről írok, akkor, hogy is nézek tükörbe és hogy is nézek azok szemébe, akik között élek, befogadtak és segítenek. De aztán győzött a hazafiság érzése és magam mentése, hogy én is ember vagyok és nem szeretem az igazságtalanságokat. Így hát miért ne? Olvasni úgysem olvasnak sokan, ezért ártani nem ártok senkinek sem. Most árulkodni fogok, mint az oviba a kisgyermek, aki jól el van a játszópajtásaival, de ha valami nem tetszik neki rohan és bemószerolja azokat, akikkel addig játszott. Na, de teljesen mindegy egy kívülállónak, hogy hogy számolok el a lelkiismeretemmel, inkább a lényegre térek. Mióta elhagytuk hazánkat a jobb élet reményében, s eleinte azt gondoltuk, hogy talán már csak látogatóba, ha hazamegyünk eltelt közel másfél év. És ahhoz meg nem kellett ennyi idő, hogy átgondoljuk ezt az elképzelésünket és igen rövid időn belül átformálódjon azzá, hogy mindenképp haza megyünk annyi pénzzel, hogy egy tanyát, vagy egy kis falúba házacskát véve az elképzeléseinkhez híven éljük életünket tovább. Győzött a magyarságunk! S, hogy ez mikor lesz, azt nem tudom, mert egyelőre ebben a mindenki által emlegetett világot megrengető nagy gazdasági válságban nem megjósolható. Viszont hazafias érzeteink, ami úgy látszik mélyebben gyökerezik bennünk, mint valaha is gondoltuk volna, arra sarkall minket időről- időre, hogy figyeljük kívülről Magyarország, a mi kis hazánk sorsának alakulását. Döbbenetes innen kívülről szemlélve, hogy akarják elnyomni, s gyarmatosítani e 1000 éves múltra visszatekintő és Európa sorsát meghatározó országot. Kit zsarolnak avval, hogy ha nem veszik fel a „sosem lehet kilábalni ebből hitelt,” azért, hogy sose tudjon lábra állni és függjön a világot mozgató pénzügyi összefonódott hatalmaktól, akiknek a nem létező eszközük a pénz, ami még ha valójában nem létezik is, de emberek millióit teszi tönkre napról napra. De végre valahára talán most, nem hátrálunk meg! És ettől félnek is a hatalmak. Kitalálnak mindent, amivel belénk lehet kötni. Csak egy bibi van evvel, mindenki tudja, minden ember, s élükön minden ország vezetője, hogy nevetségessé teszi magát az a néhány ember, ki a világ nem létező pénzeit mozgatja. De vannak olyan országok, s vezetői, akik nyíltan nem mernek mellénk állni, ilyen olyan megfontolt okból. Így, finoman szólva...csöndben lehajtott fejjel , béklyóba kötött testtel várják a fejleményt. Míg amazok a nagyok belekötnek a szabályokba, a módosításokba, a környezethez, természethez való hozásállásunkba...sorolhatnám tovább. De, ami még ennél is rosszabb, hogy olyanokért is elővesznek minket, amiért más országnak szemet hunynak. Itt Spanyolországban, Andalúziában nagyon sok olyan uniós szabály van, amit nem tartanak be, nem követnek, azaz szó szerint csesznek rá. Csak egy egyszerű példa: Odahaza nagyon szigorú szabályok betartása mellett lehet üzletet nyitni és a benne forgalmazott árukat tárolni. Élelmiszer üzletet, meg pláne. Otthon megvan, hogy, mit mi mellé nem lehet polcra, pultba, hűtőládába...stb. Rakni. Ha valaki ezt nem tartja be, szigorú büntetésre számíthat, mint anyagi, mint bezárás terén. Magyarok görcsbe rándulva igyekeznek minden uniós szabályt betartani, s tartatni. Itt nem. Szerintem itt is meg vannak valahol ezek a szabályok, fiókokba porosodva, de a nagy multicégeken kívül, amik nem spanyol eredetűek, nem ismerik, vagy ha igen, abszolút fittyet hánynak rá. Büntetés nincs, tán még ellenőrök sem járnak, ki tudja? Legalábbis nem tudok róla, hogy bezártak volna egy üzletet, mert nem szabályosan tárolt volna valamit. Itt nem számít, ha a fagyasztott tengeri herkentyű a dobozos fagyikkal osztozik egy hűtőpultban a helyen. Nem számít, ha a felvágottas pultba, mondjuk egy fél görögdinnye, vagy nyers hús van betéve a felvágottak és a sajtok közé közé. Nem vagyok kényes és túlságosan igényes, gyerekkoromba az utca porában játszva ettük a dinnyét, s más jó falatot, én még erős szervezetű vagyok. Sőt, szerintem némely higiéniai szabály túlzás és egyenesen nevetséges, ami miatt a hazai dolgozók görcsölnek, mert munkahelyvesztéssel jár, ha nem tartanak be minden egyes szabályt. Itt ilyen nincs. Halál lazák e téren és más ágazatban is. A darun, vagy állványon dolgozónak a munkavédelme nulla. Tökfedője több méterrel alatta földön, míg ő, vagy ők vígan fütyörészve másznak a darun, vagy sétálnak, vagy dolgoznak a stabilnak nem mondható állványzaton. Mondhatni az ő, bajuk. Viszont, ha már vannak ezek az uniós országokra vonatkozó uniós szabályok, munkavédelem, higiéniai előírások, út, csatorna, hálózati előírások, akkor azokat már szerintem illik betartani. Vagy nem? A vezetékek lógnak a házak köz egy nagyobb viharban félő, hogy a trehányul, gányolt munka által logó, lengedező vastag fekete árammal teli kígyók némelyike netán elszakad. Na, bumm! Ember ne járkáljon az utcán viharban. A csatornázásról és az ivóvízről már nem is akarok írni, mert belefáradtam mire ezeket a sorokat lepötyögtem. De jól esett kiírni magamból, az időnkénti puffogásomat jól esik így levezetni. De egy valami vigasztal ! Hogy büszke vagyok magyarságomra, hova tartozási tudatomra! Hogy a magyarok, mint illemben, mint kultúrában, mint értelemben, tudásban az élen jár, lehagyva a nagyobb, fejlettebb országokat. Bízom benne, hogy a gazdasági téren is sikerül ezt elérni. Tudom, most sokan inkább azon vannak, hogy túléljék e nehéz időszakot. A robotoló, minden napi megélhetésért küzdő emberek inkább azt látják, érzik, hogy egyre rosszabb minden. És én könnyen vagyok most, nekem ezt nem kell tennem odahaza. Igaz, nem kell tennem, bár egyelőre mi is hónapról, hónapra élünk, de bízunk!!! Ezt ajánlom magyarok, nektek is! Bízzatok magatokban, az élet szépségeiben és ne a tárgyak megszerzésének hajszolásában. Minden jót kívánok annak, aki olvassa e sorokat és annak is aki nem.

(Talán majd teszek fel néhány fotót is.)